Kelenvölgyben is vágánybővítést tervez a kormány
Nem csak a Hamzsabégi sétány mellett tervez a kormány vágánybővítést, hanem Kelenvölgyben is - derül ki a Pest Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi eljárást megindító közleményéből.
Az eddigi két vágány helyett négyre bővítenék a Kelenföldi pályaudvar és Budaörs, illetve a Budaörs és Törökbálint közötti vasúti szakaszt. A bővítés - csak úgy mint a Hamzsabégi sétány esetében - itt is közvetlenül a lakóházak mellett történne, és itt is rengeteg fa kivágásával járna. Az engedélyeztetési eljárást ebben az ügyben is kiemelté minősítette a kormány, és úgyanúgy, mint a Hamzsabégi sétány esetében, itt is mellőzi a kormányhivatal a személyes közmeghallgatást. A beruházás miatt Budaörsön egy védett épületet is le kell bontani, illetve Újbudán és Budaörsön is terveznek ingatlankisajátításokat az ügyben.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium által benyújtott környezetvédelmi engedélykérelemből az alábbiak derülnek ki:
Kelenföld vasútállomástól a jelenlegi két vagány mellé, jellemzően azoktól északi irányban további két vágány épül, a meglevő vágányok pedig átépülnek. A négyvágányú szakasz a Törökbálint megállóhelyet követően kialakított kitérőnél csatlakozik vissza a meglévő kétvágányú vasúti pályához.
Kelenföld és Budaörs között az új vagányok építéséhez a földmű szélesítése szükséges, illetve, ahol beépítettség miatt a szélesítési lehetőség korlatozott, azokon a szakaszokon támfalakat építenek. Kelenföld és Budaörs között északi irányban szélesíteni kell az Egér úti és a Péterhegyi úti vasúti felüljárókat. A meglevők helyett új közúti felüljárók épülnek a Péterhegyi köznél, a Balatoni útnál, továbbá a Tóvaros lakópark megközelítésére. A Muskétás utcai szintbeli vasúti átjárót és gyalogos felüljárót elbontják, és helyettük gyalogos és kerékpáros aluljáró épül. A beruházáshoz kapcsolódóan a Repülőtéri út is áthelyezésre kerül a mellette lévő mezőgazdasági terület kárára.
Budaörsön az állomás is átalakul. A négyvágányú pálya külső oldalain az utasforgalom számára egy-egy közbenső peron fog rendelkezésre állni, az állomás mindkét oldalán kijárattal rendelkező gyalogos aluljáróval. A teherforgalom lebonyolítása érdekében három, egyenként 750 méter hosszúságot elérő vágány épül, négy további, rövidebb vágány megtartása mellett. Az új vágányok elhelyezhetősége és az állomás területének rendezett megjelenése céljából a vasúti területen - a felvetéli és a raktárépület kivételével - a meglevő épületeket elbontják. A műszaki berendezések elhelyezésére új üzemi épület épül, illetve a felvételi épületet felújítják. Az állomási előterén új, korszerű buszforduló és P+R valamint B+R parkoló épül, a gyalogosforgalom által használt területeket térkő burkolattal és növénytelepítéssel rendezik.
A Budaörs állomást követő négyvágányú szakaszon, a Sport utcai közúti felüljáró környezetében új megállóhely létesül Budaörs IMCS illetve Budaörs-Szilvas néven; a Sport utca felől gyalogos és közúti kapcsolattal és buszfordulóval, az áruházak felől az M1/M7 autópálya bevezető szakasza alatt is átvezető gyalogos kapcsolat kiépítésévél. Az aluljáró is a projekt részét képezi. A négyvágányú pálya külső oldalain létesülő 250 méter hosszúságú peronokat tetővel fedett, lépcső és lift kijárattal ellátott gyalogos aluljáró köti majd össze.
A Budaörs, Raktár utca 1. szám alatt található épület a 24/2014. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelet szerint helyi védett érték – egyedi művi érték, azonban a beruházás során az épület bontása várható.
Törökbálint megállóhely a jelenlegi kétvágányú helyett négyvágányú kialakítássál épül át, a pálya külső oldalain elhelyezett 250 méter hosszúságú peronok, valamint ezek között lépcső és lift kijárattal ellátott gyalogos aluljáró építésével. A megállóhelyet közvetlenül megelőző M7 autópálya keresztezésében a jelenlegi két egyvágányú vasúti acélhíd elbontásaval a tervezett vágánygeometriához illeszkedő négy darab, egyvágányú acélhíd illetve egy ezek mellett elhelyezett külön gyalogos kerékpáros acélhíd épül. A megállóhelyhez kapcsolódóan P+R és B+R parkoló, az M7 híd és a tervezési szakasz vége között a vasúti pálya és peronok mellett gyalogos-kerékpáros út épül.
Az új vágánykép elhelyezhetősége és az állomási terület rendezett megjelenésé céljábóI Törökbálint megállóhely eseteben is elbontásra kerülnek a vasúti területen levő jelenlegi épületek. A gyalogos aluljáróhoz kapcsolódóan egy közös épületben lesz kialakítva a megállóhelyet követő forgalmi kitérő biztosítóberendezése számára technológiai helyiség, az utasforgalom számára váró, illetve a tetővel ellátott lépcső és lift kijárat. Törökbálint megállóhely és a Tó utcai műtárgy között tervezett forgalmi kitérőben történik a négyvágányú szakasz visszacsatlakozása a meglevő kétvágányú pályához.
Amennyiben a kivitelezéshez szükséges pénzügyi forrás rendelkezésre áll a beruházó számára, akkor a kivitelezés legkorábbi kezdése tervezetten 2025, a kivitelezés tervezett befejezése pedig 2029 vége.
A tervezett beruházást írásban lehet véleményezni, de egészen abszurd módon az erre megszabott határidő 2023. június 20., miközben az erről szóló hirdetmény kiállításának dátuma 2023. július 17. Vagyis úgy tűnik minimum időutazónak kéne ahhoz lenni, hogy valaki véleményt tudjon nyilvánítani az ügyben.