Eladják a Kelenföldi Városközpontot
Pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat, illetve a XI. kerületi Önkormányzat a tulajdonukban lévő Kelenföldi Városközpont értékesítésére.
Az önkormányzat honlapjára feltöltött pályázati kiírásból kiderül, hogy a 12 ezer négyzetméter alapterületű Tétényi úti Üzletközpont a Fővárosi Önkormányzaté, míg a mellette lévő 2 ezer négyzetméteres Burger King étterem területe az Újbudai Önkormányzat 100%-os tulajdona. A két ingatlant egy közös pályázatban szeretnék értékesíteni az önkormányzatok, indulóárnak együttesen 2 milliárd forint + áfát határoztak meg. A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. november 29.
Vélhetően azért döntöttek az összesen 14 ezer négyzetméteres ingatlan értékesítése mellett, mert egyrészt az épületek állapota jelentősen leromlott, felújításra szorulnak, másrészt szeptember 17-én, pár száz méter távolságra megnyílik az Etele Plaza, ami valószínűleg el fogja szipkázni a jelenlegi bérlők egy részét. Ezenkívül a vásárlói forgalom jelentős visszaesésére is számítani lehet az újonnan nyíló pláza miatt.
Kérdéses, hogy az eladás után mi lesz a sorsa az 1979-ben épített komplexumnak, de a fenti okok miatt szinte kizárható, hogy az új tulajdonos tovább üzemeltetné az üzletközpontot. A legvalószínűbb, hogy elbontják, és lakóházat vagy irodát építenek a helyére. A pályázati anyagból kiderül, hogy jelenleg a telek maximális beépíthetősége 80%, míg a legnagyobb megengedett épületmagasság 30 méter. Ez azt jelenti, hogy átlagos belmagassággal számolva, építhető akár 9 emeletes ház is, melynek a maximális mérete közel 34 ezer négyzetméter lehet.
A Tétényi úti Üzletközpontnak jelenleg 70 bérlője van, az ő leendő sorsukról egyelőre nincsenek információk.